A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által megrendezett Makettfesztivált kurátoraival Somlyódy Nóra újságíróval és Szemerey Samu építészmérnökkel beszélgetünk, akik mindketten a KÉK Alapító Tagjai.

ILW: Mik voltak azok a legfontosabb kritériumok, amelyek alapján meghatároztátok az idei Makettfesztivál koncepcióját?

- Két alapvető tényező volt meghatározó szerepű a munka kezdetén: a helyszín és a médium, azaz a Műcsarnok és a makett, mint műfaj. Ez az alap rendkívül izgalmas és sokrétű helyzetet teremtett, amit messzemenően igyekeztünk kihasználni a program összeállítása során: egymás mellé rendezte ugyanis a téma – a múzeumok és a kiállítóterek – többféle megjelenését és ennek az alapvetően kulturális koncepcióknak a technikai, produkciós oldalát, amit a makettek hoztak az előtérbe. Egyszerre tudtunk tehát beszélni a kiállítóterek elmúlt két évtizedéről építészeti, intézményi és tervezői kontextusokban. Kiemelten fontosnak tartottuk, hogy betekintést tudjunk nyújtani a tervezői folyamatokba, mert ez az amivel a nagyközönség szinte sosem találkozik, pedig elengedhetetlen az építészeti végeredmények megértéséhez. A tervezők számára pedig meg tudtuk mutatni a makett mint eszköz végtelen sokféleségét és hasznosságát, valamint azokat az új technológiákat amik már itthon is rendelkezésre állnak mindenki számára. Ez utóbbiak azt a folyamatot is megjelenítik, ami az építészeti tervezést az ideák világa felől újra a műhely, a prototípusok, a kísérletezés irányába mozdítja el – és a makettek ennek a legfontosabb eszközei.

Három nagy téma volt tehát amit már a kezdetektől igyekeztünk összefűzni és a köztük levő kapcsolatokra is rámutatni: a páratlan számú új kiállítótér és múzeum mai építészete, az intézmények átalakuló képe önmagukról és közéleti szerepükről és az a tervezői közeg, ami mindezeket létrehozza.

ILW: Az idei fesztivál a kulturális intézmények és a tervezők viszonyát vizsgálja. Hogyan változik ezeknek az intézményeknek a társadalmi szerepe és hogyan közelítenek a tervezők?

- A kulturális intézmények, azon belül a múzeumok és kiállító terek kulcsszereplői voltak annak a nagyjából három évtizede zajló folyamatnak, ami a városfejlesztésben meghatározó tényezőként tartja számon a kultúrát és a kreatív, azaz az alkotó iparágakat. Tucatnyi új intézményi épület volt a zászlóshajója a kortárs építészetben létrejött fogalmaknak, mint a sztárépítészet vagy az ikonikus középületek: ezek a látványos, páratlan színvonalú projektek a visszahúzódó, emelkedett archívumokat új közterekként, a társadalmi nyilvánosság új helyszíneiként formálták meg. Ennek megfelelően – illetve ezt meg is előzve – a múzeumok kommunikációja, kiállítási stratégiái, kurátori gondolkodásmódja és kereskedelmi modelljei is átalakultak, és a kutatással, a szakmai tevékenységgel azonos jelentőségűvé vált az oktatás, a kultúra megjelenítése a mindennapi életben, vagy az aktuális nagy társadalmi kérdések megjelenítése a kiállító terekben.

A tervezői programok nyilvánvalóan igazodtak ehhez az igényhez, illetve radikális koncepcióikkal gyakran meg is előlegezték az átalakulást: az építészek figyelme gyakran a kezükben levő eszközökre és a felhalmozott tudásanyagra irányult, és ezeket a tapasztalatokat teljesen új épületkoncepciók vagy akár intézményi programok megalkotására használták fel. Az a technológiai átalakulás, ami szintén ebben az időszakban az építészeti tervezést szinte teljes egészében áthelyezte a papír-ceruza univerzumból a digitális világba, nyilvánvalóan szintén nagy hatással volt a megszülető koncepciókra. Ennek a folyamatnak a mostani szakaszában az előregyártás, a prototípusok készítése és a gyártástechnológiák személyre szabhatósága jelenti azt a hatalmas inspirációs forrást, ami számos tervezőt az absztrakt gondolkodás felől a műhelyszerű alkotás, a kézműves formálás és a gyakorlati kísérletezés felé mozdít el.

ILW: Sok nagyon izgalmas és nagyon különböző makettet lehetett látni a Műcsarnokban. Mennyire gondolkodnak a tervezők a természetes anyagokban?

- A makettezés önmagában is páratlanul izgalmas szakterülete a tervezésnek és a gyártásnak, és különösen érdekes, hogy több új alkalmazott gyártástechnológia egyszerre működik a makettek és a végleges épületelemek léptékében. Így a makettezés gyakran az autóiparhoz hasonlóan a puszta tömegformáláson túl komplex szerkezeti vagy anyaghasználati kísérletek eszközévé tud válni. Az építészek által jellemzően használt makettező anyagok mint a papírok vagy a könnyű fa alapanyagok kiválasztását sokszor az épület végleges elemei vagy gyártástechnológiája is befolyásolják.

A kiállításon igen széles spektruma volt látható a maketteknek, de egyértelműen látszott a fa és néhány papírfajta meghatározó szerepe. A végleges épületek esetében egyre nagyobb jelentősége van a fenntarthatóságnak és a teljes életciklusra való tervezésnek, amiben a szállítás, az építés, a bontás és az újrafelhasználás is kiemelt szereppel bírnak. A természetes alapanyagoknak egyelőre behozhatatlan előnyei vannak ezen a területen, az pedig tervezői és gyártói intelligencia kérdése hogy a többnyire városi helyszínek, az általában hosszúra tervezett élettartamok és a kompozit anyagok használata hogyan állíthatók harmonikus rendbe. Egy biztos: az új épületekre inkább működő ökoszisztémaként érdemes gondolni mint végleges tárgyakra, amikben az energiafelhasználás, a hulladékok kezelése, a klímarendszerek és más gépészeti megoldások tervezése jócskán kinőtt a szakági szerepből és egy rendszerként értelmezhetők az anyagok felhasználásával és a terek megformálásával.

ILW: A Makettfesztivált rengeteg rendezvény, szeminárium, szakmai- és nyilvános fórum kísérte. Kurátorként melyik eseményt(eket) tartottad a legérdekesebbnek?

- Kurátorként leginkább az egyes programok közötti kapcsolatok érdekeltek és az a munka, amivel ezeket láthatóvá és élővé igyekeztünk tenni – ugyanolyan fontos volt számunkra, hogy a három konferencia között tematikus vagy tartalmi szálakat tudjunk teremteni, mint hogy az egyes napok programjai a legjobb színvonalúak legyenek. A szakmai konferenciák közönségei is némileg eltértek egymástól, ezért volt fontos, hogy mindenki számára ki tudjuk szélesíteni a gondolkodást a többi irányba is, hiszen az egész fesztivál célja a Magyarországon most lendületet kapó múzeumi megújulás komplex referenciaanyagának megteremtése volt.

Ilyen szempontból nagyon fontos eredménynek tartottuk, hogy az átalakuló intézményekről szóló szimpóziumon nemcsak világhírű épületbővítések, múzeumi átalakítások kerültek bemutatásra építészeti és intézményi perspektívából egyaránt, hanem hogy elsőként teremtettünk olyan helyzetet ahol ezekkel együtt szerepeltek a most futó jelentős hazai intézményi átalakítások. Bízunk benne, hogy nem csak nekünk volt inspiráló hatású ez az este.

A szakmai programok esetében az egyetemi hallgatókkal folytatott kommunikációt tartottuk nagyon fontosnak, hiszen ők alkotják majd annak a jövőbeli praxisnak a gerincét, ami tervezői és intézményi oldalról a magyar kultúra tereit megteremti. A technológiai szimpózium vagy a tárlatvezetések kifejezetten az ő számukra igyekeztek értelmezni a kiállított anyagokat, illetve bemutatni a fizikai makettek, a digitális modellezés és a tervezői módszerek terén zajló szakmai innovációt.

Mindezek mellett azonban a tervezés, a tereinkről, a kultúra városi, építészeti szerepéről való gondolkodás széleskörű megnyitásának igen fontos eszközei voltak azok a szórakoztató, de tartalmas programok amik a fesztivál témáit látványos formában közelítették meg: a múzeumi szakemberek által tartott villám-előadások (pecha-kucha) és a szombati makettpárbaj közönségsikere remélhetőleg az építészetet és a kiállító tereket is közelebb vitték a nagyközönséghez.

Ez a bejegyzés 2010. december 5. vasárnap 20:31-kor készült és a következő kategóriákban található: Építészet, Esemény, Fa anyag, Fa építészet, Fa épület, I Love Wood exkluzív, Kortárs építész, Kortárs építészet, Nincs kategorizálva, Organikus építészet, Természetes anyagok. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.